Itt a vége fuss el véle :)))))

Hát sziasztok! 

Tudom, hogy most nagyon hirtelen vége lett, de már egyszerűen nem tudtam, hogy mit írjak. Nem akartam húzni, mert unalmas lett volna! Viszont nem kell sokat várni, hogy újra olvashassatok, ugyanis már tervben van a következő és egyben utolsó fanfiction-öm! Úgy gondolom, hogy elég lesz belőlem. :D
Köszönöm a sok kommentet, tényleg szinte mindig magatoktól írtatok nekem legalább 3 kommentet, csak ritkán kellett kérnem, hogy írjatok. Minden kommentelőnek nagyon-nagyon köszönöm, hihetetlenül jól estek. 
Nagyon köszönöm, hogy szerettétek és több embernél láttam, hogy még most is emlegette a Napfényízű lányt. :)   
Ennek a történetnek a "sikerén" felbuzdulva, az utolsó fanfiction-öm ismét egy TOMIKÁS lesz! :D Nem tudom még, hogy mikor kezdem, viszont azt a történetet komolyan fogom venni. Oda fogok figyelni mindenre, megpróbálok hosszabb fejezeteket írni, de ugye ez azt jelenti, hogy kicsit lassabban fognak felkerülni. Egyelőre még ezzel ne foglalkozzunk. 
A történet címe 'Ez csak egy film' lesz, remélem, hogy ilyen nevű fanfiction még nincs és ezen a linken lesz elérhető: http://ezcsakegyfilm.blogspot.hu/
És akkor előre elmondanám, hogy ha vége lesz annak a történetnek, akkor sem hagyom abba az írást, csakis sztáros sztorikat nem fogok írni. Tervezek egy rendes "regényt" amit szintén tervezem, hogy publikálom majd a neten, de azt csak akkor, ha az egész kész lesz! :)
További infókat a twitteremen láthattok majd, valamint ha kérdésetek van, nyugodtan írjatok! :)
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy támogattok! Imádlak titeket! <3
Rékuuush

II. évad - 12. fejezet – Minden jó, ha a vége jó

***1 év múlva***

- Jó reggelt! – ébresztgetett Krisztián. Nem akartam felkelni, ezért magamra húztam a takarót és a másik oldalamra fordultam. – Naaa kelj már fel, ne legyél lusta!

- Aludni akarok!

- Tudom, de rengeteg dolgunk van ma! Viszont végig együtt leszünk, egész nap! – mondta lassan, közben lehúzta rólam a takarót és felsegített az ágyból. Még mindig félig alva álltam, mikor Krisztián nevetve megszólalt. – Tudod, hogy nekem így tetszel a legjobban, de az ügynökségnél nem biztos, hogy örülnének, ha így mennél be.

- Hagyjál már! – ugrottam fel Krisz hátára, mikor ő hátat fordított.

- Hé, szállj le rólam! – utasított szigorúan. – Tudod, mit mondott az orvos, vigyáznod kell!

- Jó-jó, de az olyan uncsi – vágtam be a durcit, mire nevetve átölelt. Három hónapja el vagyok tiltva minden megerőltetőtől, ennek ellenére volt még öt fotózásom, csak most megyek szerződést bontani. Tudtam, hogy ezzel nem csak magamat veszélyeztettem, de nem akartam lemondani a munkákat.

- Elhiszem, de tényleg vigyáznod kell! – Krisztián úgy óvott, mint egy törékeny vázát. Nem szerette, ha hozzám érnek az emberek, de még azt sem bírta, ha a közelembe jönnek. Jól esett, hogy ennyire félt, de néha már tényleg túlzásba vitte.

- Jól van, vigyázok magamra! – mosolyogtam rá, mire a hasamra tette a kezét.

- Alig várom, hogy itt futkossanak körülöttünk! Biztos focisták lesznek!

- Nem, az durva sport! Egyetemre fognak járni. Egyikük orvos, a másik jogász lesz! – mondtam, majd rájöttem, hogy még meg sem születtek, már a jövőjüket tervezzük. Már a hatodik hónapban vagyok, de csak 3 hónapja vagyok veszélyeztetett terhes, köszönhetően a kis balesetemnek. Nagyon várjuk már mindketten, hogy megszülessenek a fiúk. Az ultrahang kimutatta, hogy ikerfiúkat várok. Féltem elmondani Krisztiánnak, hogy mi a helyzet, attól féltem ő még nincs erre felkészülve, arra pedig végképp nem számítottam, hogy boldogan fog a nyakamba ugrani, de hát végül így lett. A szüleink is nagyon örültek a kis jövevényeknek, és már ki is alakítottuk az én volt szobámat gyerekszobának.

Krisz felvett egy újságot a földről és már vagy ezredszerre is elolvasta a rólunk írt cikket:

Felnőtt a tinisztár!

A fiatal korosztály kedvencét, SP-t már senki nem nevezheti tinisztárnak. Évek óta azon dolgozik, hogy levetkőzze magáról ezt az imidzst, stílusváltással, és egyéb módszerekkel. Ez azonban nem sikerült neki egészen eddig. Bizonytalan forrástól jutott el hozzánk egy hír, amellyel felkerestük Krisztiánt, aki készségesen nyilatkozott.

A napokban felröppent a hír, miszerint a barátnőd gyermeket vár...

Így igaz, azonban nem gyermeket, hanem gyermekeket.

Ezek szerint ikrek lesznek? Terveztétek a gyerekvállalást?

Beszéltünk már róla, de arra nem számítottunk, hogy ilyen hamar jönni fognak. Ennek ellenére nagyon várjuk őket.

A barátnőd, Niki, hogy viseli a terhességet?

Inkább a bezártság nehéz neki. Hogy nem mehet oda és akkor, amikor csak akar.

Hogy lesz a továbbiakban? Tervbe vettétek, hogy összeházasodtok?

Majd talán, ha megszülettek a picik. Addig semmiképp.

Mi lesz a karriereddel? Belefér a család is a koncertek mellé?

Mindenképpen a család az első, azt majd meglátjuk mennyi koncert fog beférni, de az biztos, hogy a zenélést sem hagyom abba!

Köszönjük az interjút, sok boldogságot és jó egészséget kívánunk mindnyájatoknak!

   

Mosolyogva tette le az újságot az asztalra, végigdöntött az ágyon és a szemembe nézve suttogta a szavakat.

- Minden tökéletes!

***********************VÉGE************************

II. évad - 11. fejezet – Kezdjük újra, tiszta lappal

- Én is szeretlek! – ölelt magához, miután szétváltunk. - Minden helyre fog jönni! – súgta a fülembe, mire elmosolyodtam. A rózsaszín felhők azonban rögtön eltűntek, mikor egy ismerős női hangot hallottam a bejárat felől.

- Itt meg mi történik?

- Orsi, te mit keresel itt? – ugrott fel rögtön Krisztián, én pedig átültem egy másik székre. Orsi végigmért mindkettőnket, aztán sóhajtva válaszolt.

- Ki vagy kapcsolva, otthon nem találtalak, a stúdióban sem, így gondoltam, hogy itt vagy, de azt nem gondoltam volna, hogy vele – mutatott rám szinte undorodva.

- És miért kerestél? – kérdezte idegesen Krisz. Orsi volt az, aki tönkretette a kapcsolatunkat, mindketten féltünk, hogy most mi lesz.

- A klippel kapcsolatban. De látom, sokkal fontosabb dolgod van, azért ne csináld azt, amit tavaly! – Az ajtó felé indult, de éreztem, hogy ezt nem hagyhatom így. Felpattantam a helyemről és megfogtam Orsi vállát, mielőtt még kiléphetett volna az ajtón. Kérdőn nézett rám, nem értette, mit akarok, hisz eddig, amikor csak lehetett elkerültük egymást.

- Figyelj, elmondhatnád, mi bajod van velem, mert ez így nem jó. Ahelyett, hogy megbeszéltük volna a problémákat ellenségeskedtünk egymással és ez is Krisztiánon csattant. Le kellene ülni és felnőtt módjára megbeszélni mindent, nem pedig egymás haját tépni! – mondtam el a véleményemet, Krisztián meg mosolygott és bólogatott mellettem. Mindhárman leültünk, Orsi egy darabig csendben ült maga elé meredve, mi pedig csendben őt néztünk.

- Niki, én… - szólalt meg végül halkan és látszott rajta, hogy nem nagyon tudja, mit mondjon. – szóval bocsánatot szeretnék kérni tőled. Tudom, hogy bunkó voltam és elcsesztem mindent, de annyira közel állt hozzám Krisz… mármint mindent el tudtam neki mondani, bármikor, ha szükségem volt rá, jött és segített. Aztán mikor jöttél te, úgy éreztem elveszítettem, mert inkább veled volt, mint velem.

Krisztiánnal mindketten döbbenten néztünk, hol Orsira, hol egymásra. Kiabálásra és veszekedésre számítottunk, ehelyett kiönti nekünk a szívét, és még előttem is megnyílik. Kicsit rosszul éreztem magam, hisz nem gondoltam, hogy ez a problémája, azt gondoltam, alapból ilyen… gonosz.

- Ezt miért nem mondtad? – szólalt meg először Krisztián, én még mindig nem tudtam mit mondani.

- Nem tudom. Nem mertem, vagy inkább túl büszke voltam.

- De mondhattad volna! Felőlem bármikor átmehetett volna hozzád Krisz, nem szabtuk meg, hogy ki, mikor, hova mehet! – mondtam, mikor már nagyjából összeszedtem magam.

- Tényleg sajnálom, hogy miattam szakítottatok, de látom sikerült helyrehozni a dolgokat. Szóval szerintem próbáljunk meg mindent előröl kezdeni. Tiszta lappal – kérte mosolyogva, mi pedig visszamosolyogtunk rá. Tényleg tökéletesnek tűnt ez a nap, viszont még ott zakatolt a fejemben, hogy a szüleimmel is meg kell beszélnem a dolgokat. Nem akartam sokáig halogatni, jó lenne minél hamarabb kibékülni velük is.

- Beszélnem kéne a szüleimmel – jelentettem ki hirtelen Krisztiánra nézve.

- Elvigyelek?

- Ne ma. Még kell egy kis idő. Legutóbb nagyon összevesztünk és nem akarom, hogy megint ez legyen!

Este Krisznek fellépése volt, így Tominál aludtam, aki ugrálva fogadta a hírt, hogy kibékültünk Krisztiánnal, viszont szomorú volt, hogy kevesebbet leszek otthon. Miss Plázacica szerencsére már hazament, így a saját szobámban a saját ágyamon, boldogan alhattam el. Úgy beszéltük meg, hogy egyelőre még nem költözök vissza, de ha mindkettőnken lesz ideje, akkor együtt alszunk majd.

***

SP VISSZATÉRT!

Budapest - Éder Krisztiánt, a népszerű tinisztárt egy ismert budapesti kávézóban kapták lencsevégre, amint exbarátnőjével találkozott. Az eleinte visszafogott hangulat később szenvedélyes csókolózásba váltott át. Vajon ennyi idő alatt sikerült helyre hozni a megromlott kapcsolatukat, ami miatt a lány egy évre Tokióba utazott? Vagy ez csak egy próbálkozás volt szerelmük újraélesztésére? A dolog kapcsán kérdeztünk SP-t, aki nem kívánt nyilatkozni, valamint felkerestük Vass Nikolettet, aki szűkszavúan bár, de válaszolt kérdésünkre:

- Történt köztetek valami SP-vel? Esetleg újra együtt vagytok?

„A magánéletünk csak is ránk tartozik. Megbeszéltük a múltbéli sérelmeinket, de hogy azután mi történt már a mi dolgunk, és örülnénk, ha nem zaklatnának ezzel többet egyikünket sem. Mindketten szeretnénk a munkánkra koncentrálni, most ez az első.” – nyilatkozta a modell.

Az biztos, hogy Krisztiánnak jót tett Niki hazatérése, ugyanis tegnap debütált új klipje „Olyan szép” címmel, mely már most hatalmas sikert aratott. Az előadó azt akarja bemutatni fiatal közönségének, amit átélt barátnője elvesztése után. Reménytelenség, bánat, alkotói válság. SP arra hívja fel a hallgatók figyelmét, hogy lépjenek túl a problémáikon, ne adják fel. A klip főszereplője az elismert színész, Fenyő Iván, aki ez fotózáson ismerkedett össze SP-vel.

Úgy tűnik, a sztár életében minden rendbe jött, új albumán dolgozik, több koncertet vállal és látszólag boldog.

Az egész szerkesztőség nevében sok sikert kívánok nekik, és remélem sikerül rendbe hozni a dolgaikat.

"Miért hisszük el, hogy minden rendben? Miért rejtjük el, hogyha valami bánt?"

II. évad - 10. fejezet – Minden helyre jön… vagy nem?

Szia, Niki, figyelj, beszéljük meg a dolgokat. Veszekedés nélkül… ezt nem hagyhatjuk annyiban!

Látom ki vagy kapcsolva, de ha meghallgatod ezeket az üzeneteket, kérlek, hívj fel!

Ezt most direkt csinálod? Tényleg fontos lenne nekem, hogy megbeszéljünk mindent. Talán helyre hozhatnánk, amit elrontottunk!

Ilyen és ezekhez hasonló hangüzeneteket kaptam Krisztiántól. Nem tudtam, mit csináljak, úgy éreztem, ha most felhívom és megbeszéljük veszekedés lesz a vége, és csak rosszabb lesz minden. A nappaliban ültem, a telefont leraktam az asztalra, aztán felvettem és beírtam Krisz számát, majd ismét leraktam. És így ment legalább egy órán keresztül, míg végül a hátam mögül megszólalt Tomika.

- Nyomd már meg azt a gombot! – csattant fel, és leült mellém a kanapéra. A telefonomat szuggerálta, de későn kapcsoltam és már megnyomta a gombot, mire kikaptam a kezéből. Összeszorult a torkom, mikor meghallottam az első csöngést, majd pár másodperc múlva fel is vette Krisztián.

- Niki, szia!

- Öhm… szia Krisztián! – emeltem a fülemhez, mire Tomika heves integetések közepette, nevetve kiment a szobából.

- Figyelj, ráérsz valamikor? Nyugodt körülmények között át kellene beszélnünk mindent, hátha megtaláljuk a megoldást.

- Rendben! Átjössz?

- Hát, talán nem kéne. Lehet, hogy elkövetnénk azt a hibát, amit legutóbb – utalt a legutóbbi kettesben töltött óránkra.

- Igazad van. Akkor valami nyilvános hely. Mondjuk a Costa? Háromkor? – kérdeztem és egyre izgatottabb lettem. Már akartam ezt a találkozót és rendbe akartam hozni a kapcsolatunkat. Nem akartam a véletlenre bízni, hanem én akartam tenni érte valamit. Miután megbeszéltünk mindent el is kezdtem készülődni, és egy taxival elindultam Krisztián kedvenc kávézójába. Még elég sok idő volt hátra a megbeszélt időpontig, így arra számítottam, hogy várnom kell, de az ajtó melletti asztalnál megláttam az ismerős Supra cipőt, és sapkát.

- Milyen korán ideértél! – szólaltam meg a háta mögül, mire a megszokott mosollyal köszöntött, majd puszit nyomott az arcomra.

- Te is hamar jöttél! De jobb is, sok mindent meg kell beszélnünk!

- Igen, és én szeretném azzal kezdeni, hogy nagyon sajnálom. Én csak szerettem volna megtapasztalni, milyen nélküled. Mindenki keresztbetett nekünk, ellenezték a kapcsolatunkat és azt gondoltam, jobb lesz, ha egy kicsit távol vagyunk egymástól, de azt nem gondoltam, hogy ilyen nehéz… - kezdtem, majd szó szerint ömlöttek belőlem a szavak. Úgy éreztem naphosszat tudnék arról beszélni, hogy mit hibáztam el, de Krisz közbeszólt.

- Ez volt a probléma. Nem magaddal foglalkoztál, hanem másokkal. Gondolj néha magadra is, kicsim! – mondta, majd az utolsó szónál neki és nekem is elállt a lélegzetünk. Reflexből mondta ki, ez látszott rajta, de mindkettőnknek többet jelentett, mint egy egyszerű szó. – Ha ezt elmondod nekem… én a karrieremet is eldobtam volna érted. Te voltál a legfontosabb az életemben.

- Nem akartam, hogy több év munkáját miattam eldobd!

- Látod? Megint! – nevetett fel Krisztián, majd közelebb hajolt hozzám. - Szerinted mit tegyünk?

- Én szeretném újrakezdeni. Vagyis nem. Folytatni.

- Miért?

- Mert még mindig szeretlek! – vágtam rá, majd megcsókoltam. Nem akartam, hogy az események irányítsanak engem, inkább én irányítottam az eseményeket. Krisz először ledöbbent, de viszonozta a csókot. Az ölébe húzott, amit valószínűleg a pincérek fejcsóválással nyugtáztak, de nem érdekelt minket.

- Én is szeretlek! – ölelt magához, miután szétváltunk. - Minden helyre fog jönni! – súgta a fülembe, mire elmosolyodtam. A rózsaszín felhők azonban rögtön eltűntek, mikor egy ismerős női hangot hallottam a bejárat felől.

- Itt meg mi történik?

"A mosoly, a szem, meg az illatod, Jobban ismerlek már, mint a színpadot."

II. évad - 9. fejezet – Egy makacs, önfejű idióta...

*Krisztián szemszöge*

- Krisztián, áll már meg! – kiabált utánam Niki, de még csak hátra sem fordultam, míg lefelé mentem a lépcsőn. Becsaptam magam mögött a lépcsőház ajtaját, de ez sem állította meg a volt barátnőmet, még az utcára is utánam jött, úgy ahogy volt, egy szál pólóban. – Kérlek, csak hallgass meg! Egyetlen egy percet adj!

- Jól van! Mondd! – fordultam hátra, és a kocsinak dőltem.

- Először is: Tamás és köztem semmi sem történt. Tamás egyik barátjának a húga ma nálunk aludt, az én szobámba, ezért én Tomi szobájában aludtam egy pótágyon. Mivel te is tudod, hogy nem sok ruhában alszom, mikor hallottam, hogy valaki van nálunk, felvettem Tomi pólóját – hadarta, és bár őszintének tűnt, nem tudtam elhinni.

- Aha, szép mese. Ennyi idő alatt kitaláltad? Tehetséges vagy!

Elfordultam, beszálltam a kocsiba és elhajtottam. A visszapillantó tükörben láttam, hogy még mindig az ajtó előtt áll és sír. Utáltam, mikor miattam sírt, egy pillanatra el is szégyelltem magam, de mikor megláttam, hogy Tamás odamegy és átöleli, újból haraggá változott az érzés. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tette velem, pont a legjobb barátommal csalt meg. Ekkor eszembe jutott, hogy nem csalt meg, hisz nem vagyunk együtt. Megteltek könnyel a szemeim, ezért félreálltam, nem akartam balesetet okozni. Remegtek a kezeim az idegességtől, nem tudtam, hogy mit csináljak. Vissza akarom kapni Nikit, de ez még túl korai, így viszont, ha húzom az időt, elveszítem. Az SMS hangom szakította meg elmélkedéseimet, rögtön a telefonomért nyúltam és megnéztem.

Nem tudod elképzelni, hogy mekkora hibát követtél el! Komolyan elhiszed, hogy volt valami köztünk? Egy önfejű, makacs idióta vagy!

Nem kellett megnéznem a feladót, így is tudtam, hogy Tomika az. Nem válaszoltam, csak az anyósülésre dobtam az iPhone-t, és tovább indultam a lakásom felé. Nem érdekelt semmi, ki akartam zárni a külvilágot, és nem figyelni semmire, de míg vezettem, ez lehetetlen volt.

Épp mikor kiszálltam a kocsiból, megcsörrent a telefonom. Orsi volt az, ezért felvettem, bár hozzá sem volt semmi kedvem.

- Mondjad!

- Hú, de kedves vagy! Mikor lesz kész a klip?

- Mondtam már, hogy nem tudom! Tudod mit? Nem is érdekel az egész klip, lesz*rom az egész karrieremet, nem érdekel! – kiabáltam a telefonba. Nem akartam Orsira zúdítani a haragom, de már nem bírtam tovább magamban tartani.

- Folytasd csak! – mondta teljesen nyugodtan, amitől én még jobban felhúztam magam.

- El van cseszve az egész életem, legszívesebben elhúznék külföldre, egy messzi szigetre, ahol nyugalom van, és nem ismer fel senki! Élhetném boldogan, gond nélkül az életem!

- Jobb?

- Sokkal! – mondtam, immár nyugodtan. – Kösz, Orsi.

- Szívesen. Akarsz róla beszélni? Köze van a dologhoz Tamásnak, az előbb ugyanígy kellett lenyugtatnom őt is.

- És mondott valamit? – kérdeztem rögtön.

- Nem, nagyon szűkszavú volt. Kidühöngte magát, aztán lerakta. Szóval mikor lesz kész a klip? – kérdezte ismét.

- Két hét múlva meg lesz – mondtam, aztán köszönés nélkül leraktam. Orsi rengeteget változott az elmúlt egy év alatt. Mikor Niki elment csak őt hibáztattam és sokáig nem is beszéltem vele. Aztán beláttam, hogy ez Niki döntése volt, megbeszéltük Orsival a dolgokat és utána végig mellettem állt. Sokszor átjött beszélgetni, és bár látszott rajta, hogy ő nem sajnálja a volt kapcsolatomat, nem zavarta, ha róla beszélek. Azt viszont még nem tudta, hogy Niki hazajött és egyelőre nem akartam elmondani. Otthon leültem a zongorához és játszani kezdtem. Nem tudom mit, de játszottam, és tudtam, hogy ebből akár egy sláger is lehetne nem jegyeztem le, nem az volt a lényeg.

Míg játszottam, rájöttem, hogy egy hülye vagyok. Igaza volt Tomikának, egy makacs, önfejű idióta vagyok.

"Te csak mindig akkor sírsz, amikor már túl késő minden."

/Sziasztok! Most megint jön egy kis szünet, mivel holnaptól táborban leszek péntekig, szombaton pedig Családi nap lesz a (majdnem) városomban. :) Utána visszaáll minden a régi kerékvágásba, több programom nincsen a nyárra :') Köszi, hogy velem vagytok! Réka <3/

II. évad - 8. fejezet – Ez nem az, aminek látszik

Az elkövetkezendő két hét csak a költözködéssel telt. Munkám még nem volt, így minden időmet a szobám csinosítgatására szenteltem. A falra apró motívumokat festettem, virágokat, valamint a legüresebb részre egy dalszöveg részletet: „Don't let go. Never give up, it's such a wonderful life”. A kedvenc idézetem volt, a kedvenc számomból és úgy gondoltam, talán ez segít. Tomival nagyon jól elvoltunk, mikor mindketten itthon voltunk, a nevetésünktől volt hangos a lakás. Sokat segített is, például elment ő az íróasztalomért, a székemért és a tévéért a régi lakásba, hogy véletlenül se kelljen találkoznom Krisztiánnal. Egyik nap elmentünk vásárolni is, Tomi nagyon hősiesen állta a több órányi vásárlást, csak a sokadik bolt után kért meg, hogy több helyre már ne menjünk. Vettem egy kis éjjeli szekrényt, néhány könyvet a szekrény polcaira, ruhákat, díszeket és egy lávalámpát.

- Te, ez baromi jó lett! – dicsért meg, mikor az utolsó simításokkal is végeztem.

- Köszi! Nekem is tetszik.

Elégedetten dőltem le az ágyra tévézni, miközben ecetes chipset rágcsáltam. Pár perc múlva Tomi is csatlakozott hozzám, aki elég fura kérdést tett fel.

- Figyelj, lenne egy kérésem. Tudom, hogy végre kész a szobád és szeretnél teljesen beköltözni, meg minden, de…

- De? – kérdeztem érdeklődve, nagyon nem értettem, mit akar ebből kihozni.

- Szóval az egyik haverom megkért, hogy szállásoljam el a húgát, mikor ő jön, de még mielőtt te ideköltöztél. És ma jönne, szóval szeretném, ha az éjszaka a te szobádban aludna, mert ez sokkal jobb, mint az enyém.

- És akkor én hol alszok?

- Hát van egy pótágy, aludhatsz az én szobámba – bökte ki végül. Érthető volt, hogy nem az idegen lánnyal akar egy szobában aludni, és ha már beígérte, nem akarja visszamondani, de elég furcsa kérés volt. Úgy gondoltam egy éjszakát azért kibírok Tamással.

- Jól van, de csak ez az éjszaka!

- Persze! Akkor elő is készítem az ágyat, mert mindjárt ideér a lány! – kiabált már az ő szobájából. Igaza volt, pár percen belül csengetés hangja ütötte meg a fülem, ami Tomi kiabálásával folytatódott, hogy nyissam ki az ajtót.

Egy vörös hajú, kék szemű 18 körüli lány álldogált, Louis Vuitton táskával és iPhone-nal a kezében.

- Basszus, asszem nem jó helyre jöttem. Nem tudod, hol lakik a Fluor Tomika? – kérdezte cseppet sem barátságosan.

- Jó helyre jöttél, itt lakik. Én Vass Nikolett vagyok. Gyere csak be! – invitáltam, mire ő furcsa arckifejezéssel a belépett a lakásba.

- Azt nem mondták, hogy a barátnője is itt lesz! – dobta hátra a haját, nekem meg egyre unszimpatikusabb lett. Egy kisvárosi plázacica, ez jutott eszembe róla.

- Nem a barátnője vagyok, hanem a lakótársa – vetettem oda neki, majd bevezettem a szobába, majd megmutattam neki mindent. Mire végeztem a körbevezetéssel Tomi is kész lett, így csatlakozott hozzám, de ahogy elnéztem őt sem nyűgözte le a lány viselkedése. A legrosszabb az volt, hogy Tominak el kellett mennie fellépésre, így ketten maradtunk. Egész este be volt zárkózva a szobájába, csak olyan tíz óra körül kopogtatott be hozzám, már éppen lefekvéshez készülődtem.

- Mi a vacsora?

- Amit találsz a hűtőbe – válaszoltam neki hátra sem nézve.

- Melegszendvicset akarok!

- Jó, ott a hűtőbe minden, csináld meg magadnak! – mondtam kicsit hangosabban, már nagyon bosszantott. Hallottam még a dühös fújtatását, aztán becsapva maga után az ajtót kiment a szobából.

Kényelmesen elhelyezkedtem a pótágyon, és perceken belül elaludtam. Egészen addig nem volt semmi probléma, míg Tomi le nem feküdt a saját ágyára, és nem kezdett el hangosan horkolni. Nagyon fáradt lehetett, mert próbáltam lökdösni, rugdaltam is, de nem hallgatott el. Már hajnalodott, mikor nagy nehezen újra elaludtam.

***

A kapucsengő hangjára keltem. Tomi gyorsabb volt, mint én, így nem tudtam, ki jött. Úgy gondoltam, megvárom, míg elmegy az illető, addig a szobában maradok, de egy óra után már nagyon unatkoztam. Nem akartam egy szál bugyiba meg pólóba kimenni, így Tomi szekrényéhez léptem és kivettem belőle egy pólót.

- Kölcsönvettem egy pólót! – kiabáltam ki Tominak, majd kiléptem az ajtón, ahol Krisztián döbbent tekintetével találtam szembe magam. Szeméből csalódottságot olvastam ki, jól tudtam miért. – Hé, ez nem…

- De, pontosan! – vágott a szavamba Krisztián, majd Tomira nézett. – Képes voltál, pedig mindent tudsz! – kiabált, mire Tomi is rájött, hogy miről van szó. Az ő pólójában léptem ki az ő szobájából… mintha történt volna köztünk valami. 

"kell, ami irányt ad, 

hogy el ne tévedjek, 

ami a szarból kiránthat,

ha belesüllyedek."

II. évad - 7. fejezet - Költözés

Tomika délután ráért, és ragaszkodott hozzá, hogy még aznap odaköltözzek. Sok holmim nem volt, mivel a dolgaim nagy részét a szüleimnél hagytam, csak a legfontosabbakat sűrítettem egy bőröndbe. Zoé is elkísért, mondván, neki köszönhetem a helyet és szeretne eljönni. Fogtunk egy taxit, ami pár perc után kirakott minket egy csendesebb környéken. Egy nagyon szép, új lakópark volt, mellette egy bolt és egy park. Nem járt arra túl sok autó, inkább csak az ott lakók, pedig közel volt mindenhez.

- Szia Tamás, megjöttünk! – csengetett fel Zoé megszokottnak tűnő mozdulattal. Miről maradtam le? Tomika szó nélkül kinyitotta az ajtót, de mire beléptünk már villámsebességgel közeledett lefelé a lépcsőn. Két puszival köszöntött mindkettőnket, majd engem szorosan megölelgetett.

- Hiányoztál, csajszi! – mosolygott rám. Nagyon meglepődtem, hisz ennyire sosem voltunk jóba. – Na, gyere, megmutatom a szobádat! – mondta felpörögve és felkapta a bőröndömet. Az első emeletre vezetett, majd rögtön az első ajtón mentünk be. Nagyon szép lakás volt, nagy konyhával, nappalival, ahonnan két ajtó nyílt.

- Ez lesz a te szobád! – nyitotta ki az egyik ajtót, ami egy tágas, fehér falú szobába vezetett. A berendezés egy ágyból és egy nagy tükrös szekrényből állt, más nem volt. – Bármit csinálhatsz a szobában, mivel nem albérletben lakom itt, hanem megvettem.

- Oké!

Lerakta a bőröndömet, majd magamra hagyott. Gyorsan bepakoltam a ruháimat a szekrénybe, majd kiléptem a nappaliba, ahol Tomi és Zoé a kanapén ülve beszélgettek. Mikor kiléptem Tomi rögtön felpattant, hogy megmutassa nekem a szobáját. Nagyon jól volt berendezve, különösen a sapifal tetszett. Egyedi, és ötletes.

- Te jó ég, neked hány sapkád van?

- Huh, mikor utoljára számoltam, 35 volt, de azóta már beszereztem párat.

- Óha, lehet, hogy látni foglak sapka nélkül? Vagy abban is alszol? – kérdeztem nevetve.

- Nem alszom sapiban – fordult el megjátszott haraggal, majd elnevette maggát. – Lehet, hogy látni fogsz, de fényképezni tilos!

- Igenis! Egyéb szabályok?

- Összeírtam őket. Tessék – nyújtott felém egy lapot, amire nagyon furcsa betűkkel 10 szabály volt írva.

1. Tilos beleegyezés nélkül házibulit tartani!

2. A hűtőből bármit megehetsz, de ha elfogyott, vegyél helyette!

3. Éjjel nem hangoskodunk, nem zavarjuk a másikat!

4. Ha pasikat hozol fel, csak a szobádat használhatjátok!  

5. 9-től enyém a fürdő!

6. Ha valamit elrontasz, neked kell újat venni!

7. Tilos a szomorkodás!

8. Szigorúan tilos a sírás!!!!

9. Néha főzhetnél valamit!

10. A GUMICUKROM TABU!

Nevetve olvastam el a listát, főleg az utolsó tetszett. Krisztián mondta, hogy Tomi „gumicukorfüggő”, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.

- Hát a hetest, meg a nyolcast egyelőre nem tudom megígérni…

- Majd én teszek róla, hogy menjen! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

- Na, látom, nagyon jól megvagytok, akkor én megyek is! Azért néha majd nézz át hozzám Niki! – ölelt mag a barátnőm.

- És én nem mehetek át hozzád? – kérdezte szomorúan Tamás, de a szája széle akaratlanul felfelé görbült.

- De természetesen téged is szívesen látlak! – mondta Zoé, és nevetve megölelte. – Sziasztok!

Miután Zoé elment, bevonultam a szobámba és azon gondolkoztam, hogyan csinosíthatnám ki. Mindenképpen szerettem volna kiszínesíteni, mert zavaró volt a nagy fehérség. A régi lakásból el akartam hozni az íróasztalt, meg a széket, valamint a tévémet. A többit dolgot otthagyom Krisztiánnak. Szükségem lett volna még néhány cuccomra, azok közül, amiket otthon hagytam, de nem akartam hazamenni, így jobb ötlet híján úgy döntöttem, másnap elmegyek vásárolni. A telefonomért nyúltam, de a képernyő feloldása után inkább visszatettem a zsebembe. A háttér még mindig Krisztián volt, az utolsó közös képünk. Megteltek könnyel a szemeim, és az ágyra feküdtem. Mennyivel jobb lenne most vele lenni, csak feküdni egymást átölelve, boldogan. Ehelyett itt vagyok, egyedül, Krisztián valószínűleg rám sem gondol, csak klipet forgat, újra él. Én pedig már meg is szegtem Tomika szabályának a hetes és a nyolcas pontját.

„A színes világ, hova tűnt, veled miért nem élhetem át újra a szépet egy életen át?”