II. évad - 9. fejezet – Egy makacs, önfejű idióta...

*Krisztián szemszöge*

- Krisztián, áll már meg! – kiabált utánam Niki, de még csak hátra sem fordultam, míg lefelé mentem a lépcsőn. Becsaptam magam mögött a lépcsőház ajtaját, de ez sem állította meg a volt barátnőmet, még az utcára is utánam jött, úgy ahogy volt, egy szál pólóban. – Kérlek, csak hallgass meg! Egyetlen egy percet adj!

- Jól van! Mondd! – fordultam hátra, és a kocsinak dőltem.

- Először is: Tamás és köztem semmi sem történt. Tamás egyik barátjának a húga ma nálunk aludt, az én szobámba, ezért én Tomi szobájában aludtam egy pótágyon. Mivel te is tudod, hogy nem sok ruhában alszom, mikor hallottam, hogy valaki van nálunk, felvettem Tomi pólóját – hadarta, és bár őszintének tűnt, nem tudtam elhinni.

- Aha, szép mese. Ennyi idő alatt kitaláltad? Tehetséges vagy!

Elfordultam, beszálltam a kocsiba és elhajtottam. A visszapillantó tükörben láttam, hogy még mindig az ajtó előtt áll és sír. Utáltam, mikor miattam sírt, egy pillanatra el is szégyelltem magam, de mikor megláttam, hogy Tamás odamegy és átöleli, újból haraggá változott az érzés. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tette velem, pont a legjobb barátommal csalt meg. Ekkor eszembe jutott, hogy nem csalt meg, hisz nem vagyunk együtt. Megteltek könnyel a szemeim, ezért félreálltam, nem akartam balesetet okozni. Remegtek a kezeim az idegességtől, nem tudtam, hogy mit csináljak. Vissza akarom kapni Nikit, de ez még túl korai, így viszont, ha húzom az időt, elveszítem. Az SMS hangom szakította meg elmélkedéseimet, rögtön a telefonomért nyúltam és megnéztem.

Nem tudod elképzelni, hogy mekkora hibát követtél el! Komolyan elhiszed, hogy volt valami köztünk? Egy önfejű, makacs idióta vagy!

Nem kellett megnéznem a feladót, így is tudtam, hogy Tomika az. Nem válaszoltam, csak az anyósülésre dobtam az iPhone-t, és tovább indultam a lakásom felé. Nem érdekelt semmi, ki akartam zárni a külvilágot, és nem figyelni semmire, de míg vezettem, ez lehetetlen volt.

Épp mikor kiszálltam a kocsiból, megcsörrent a telefonom. Orsi volt az, ezért felvettem, bár hozzá sem volt semmi kedvem.

- Mondjad!

- Hú, de kedves vagy! Mikor lesz kész a klip?

- Mondtam már, hogy nem tudom! Tudod mit? Nem is érdekel az egész klip, lesz*rom az egész karrieremet, nem érdekel! – kiabáltam a telefonba. Nem akartam Orsira zúdítani a haragom, de már nem bírtam tovább magamban tartani.

- Folytasd csak! – mondta teljesen nyugodtan, amitől én még jobban felhúztam magam.

- El van cseszve az egész életem, legszívesebben elhúznék külföldre, egy messzi szigetre, ahol nyugalom van, és nem ismer fel senki! Élhetném boldogan, gond nélkül az életem!

- Jobb?

- Sokkal! – mondtam, immár nyugodtan. – Kösz, Orsi.

- Szívesen. Akarsz róla beszélni? Köze van a dologhoz Tamásnak, az előbb ugyanígy kellett lenyugtatnom őt is.

- És mondott valamit? – kérdeztem rögtön.

- Nem, nagyon szűkszavú volt. Kidühöngte magát, aztán lerakta. Szóval mikor lesz kész a klip? – kérdezte ismét.

- Két hét múlva meg lesz – mondtam, aztán köszönés nélkül leraktam. Orsi rengeteget változott az elmúlt egy év alatt. Mikor Niki elment csak őt hibáztattam és sokáig nem is beszéltem vele. Aztán beláttam, hogy ez Niki döntése volt, megbeszéltük Orsival a dolgokat és utána végig mellettem állt. Sokszor átjött beszélgetni, és bár látszott rajta, hogy ő nem sajnálja a volt kapcsolatomat, nem zavarta, ha róla beszélek. Azt viszont még nem tudta, hogy Niki hazajött és egyelőre nem akartam elmondani. Otthon leültem a zongorához és játszani kezdtem. Nem tudom mit, de játszottam, és tudtam, hogy ebből akár egy sláger is lehetne nem jegyeztem le, nem az volt a lényeg.

Míg játszottam, rájöttem, hogy egy hülye vagyok. Igaza volt Tomikának, egy makacs, önfejű idióta vagyok.

"Te csak mindig akkor sírsz, amikor már túl késő minden."

/Sziasztok! Most megint jön egy kis szünet, mivel holnaptól táborban leszek péntekig, szombaton pedig Családi nap lesz a (majdnem) városomban. :) Utána visszaáll minden a régi kerékvágásba, több programom nincsen a nyárra :') Köszi, hogy velem vagytok! Réka <3/