II. évad - 7. fejezet - Költözés

Tomika délután ráért, és ragaszkodott hozzá, hogy még aznap odaköltözzek. Sok holmim nem volt, mivel a dolgaim nagy részét a szüleimnél hagytam, csak a legfontosabbakat sűrítettem egy bőröndbe. Zoé is elkísért, mondván, neki köszönhetem a helyet és szeretne eljönni. Fogtunk egy taxit, ami pár perc után kirakott minket egy csendesebb környéken. Egy nagyon szép, új lakópark volt, mellette egy bolt és egy park. Nem járt arra túl sok autó, inkább csak az ott lakók, pedig közel volt mindenhez.

- Szia Tamás, megjöttünk! – csengetett fel Zoé megszokottnak tűnő mozdulattal. Miről maradtam le? Tomika szó nélkül kinyitotta az ajtót, de mire beléptünk már villámsebességgel közeledett lefelé a lépcsőn. Két puszival köszöntött mindkettőnket, majd engem szorosan megölelgetett.

- Hiányoztál, csajszi! – mosolygott rám. Nagyon meglepődtem, hisz ennyire sosem voltunk jóba. – Na, gyere, megmutatom a szobádat! – mondta felpörögve és felkapta a bőröndömet. Az első emeletre vezetett, majd rögtön az első ajtón mentünk be. Nagyon szép lakás volt, nagy konyhával, nappalival, ahonnan két ajtó nyílt.

- Ez lesz a te szobád! – nyitotta ki az egyik ajtót, ami egy tágas, fehér falú szobába vezetett. A berendezés egy ágyból és egy nagy tükrös szekrényből állt, más nem volt. – Bármit csinálhatsz a szobában, mivel nem albérletben lakom itt, hanem megvettem.

- Oké!

Lerakta a bőröndömet, majd magamra hagyott. Gyorsan bepakoltam a ruháimat a szekrénybe, majd kiléptem a nappaliba, ahol Tomi és Zoé a kanapén ülve beszélgettek. Mikor kiléptem Tomi rögtön felpattant, hogy megmutassa nekem a szobáját. Nagyon jól volt berendezve, különösen a sapifal tetszett. Egyedi, és ötletes.

- Te jó ég, neked hány sapkád van?

- Huh, mikor utoljára számoltam, 35 volt, de azóta már beszereztem párat.

- Óha, lehet, hogy látni foglak sapka nélkül? Vagy abban is alszol? – kérdeztem nevetve.

- Nem alszom sapiban – fordult el megjátszott haraggal, majd elnevette maggát. – Lehet, hogy látni fogsz, de fényképezni tilos!

- Igenis! Egyéb szabályok?

- Összeírtam őket. Tessék – nyújtott felém egy lapot, amire nagyon furcsa betűkkel 10 szabály volt írva.

1. Tilos beleegyezés nélkül házibulit tartani!

2. A hűtőből bármit megehetsz, de ha elfogyott, vegyél helyette!

3. Éjjel nem hangoskodunk, nem zavarjuk a másikat!

4. Ha pasikat hozol fel, csak a szobádat használhatjátok!  

5. 9-től enyém a fürdő!

6. Ha valamit elrontasz, neked kell újat venni!

7. Tilos a szomorkodás!

8. Szigorúan tilos a sírás!!!!

9. Néha főzhetnél valamit!

10. A GUMICUKROM TABU!

Nevetve olvastam el a listát, főleg az utolsó tetszett. Krisztián mondta, hogy Tomi „gumicukorfüggő”, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.

- Hát a hetest, meg a nyolcast egyelőre nem tudom megígérni…

- Majd én teszek róla, hogy menjen! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

- Na, látom, nagyon jól megvagytok, akkor én megyek is! Azért néha majd nézz át hozzám Niki! – ölelt mag a barátnőm.

- És én nem mehetek át hozzád? – kérdezte szomorúan Tamás, de a szája széle akaratlanul felfelé görbült.

- De természetesen téged is szívesen látlak! – mondta Zoé, és nevetve megölelte. – Sziasztok!

Miután Zoé elment, bevonultam a szobámba és azon gondolkoztam, hogyan csinosíthatnám ki. Mindenképpen szerettem volna kiszínesíteni, mert zavaró volt a nagy fehérség. A régi lakásból el akartam hozni az íróasztalt, meg a széket, valamint a tévémet. A többit dolgot otthagyom Krisztiánnak. Szükségem lett volna még néhány cuccomra, azok közül, amiket otthon hagytam, de nem akartam hazamenni, így jobb ötlet híján úgy döntöttem, másnap elmegyek vásárolni. A telefonomért nyúltam, de a képernyő feloldása után inkább visszatettem a zsebembe. A háttér még mindig Krisztián volt, az utolsó közös képünk. Megteltek könnyel a szemeim, és az ágyra feküdtem. Mennyivel jobb lenne most vele lenni, csak feküdni egymást átölelve, boldogan. Ehelyett itt vagyok, egyedül, Krisztián valószínűleg rám sem gondol, csak klipet forgat, újra él. Én pedig már meg is szegtem Tomika szabályának a hetes és a nyolcas pontját.

„A színes világ, hova tűnt, veled miért nem élhetem át újra a szépet egy életen át?”