23. fejezet – Azt hiszem…

***Krisztián szemszöge***

Egymást átölelve aludtunk, egészen addig, míg reggel Niki fel nem pattant mellőlem. Rögtön felébredtem és álmos tekintettel néztem a barátnőm után, aki sebes léptekkel haladt a mosdó felé. Elég barátságtalan hangok szűrődtek ki, amiket még a szobámba is hallottam, így gyorsan felálltam és utánamentem.

- Minden rendben, kicsim? – kérdeztem, és próbáltam benyitni, de bezárta az ajtót.

- Igen, persze! – mondta gyenge hangon.

- Kérlek, engedj be! – Hallottam, hogy kattant a zár, és mikor benyitottam, megláttam, hogy holtsápadtan a WC kagyló mellett ül, a lábát magához húzva. Rögtön letérdeltem mellé és átkaroltam. – Mitől vagy rosszul?

- Nem tudom. Szörnyű hányingerrel ébredtem és eléggé gyenge vagyok – mondta, de közben nem nézett rám, végig meredten bámulta a falat. Úgy éreztem, nem mond el mindent, de látszott rajta, hogy tényleg rosszul van, ezért inkább hagytam.

- Gyere, főzök egy teát, te pedig feküdj le aludni! – mondtam és fel akartam segíteni, de pillanatokon belül visszatért a színe és jobban nézett ki.

- Nem kell, már teljesen jól vagyok! Tudod mit, most elmegyek Zoéhoz, mert hívott, hogy menjek át! – hadarta és becsapta maga mögött a szobája ajtaját. Nem tetszett az ötlet, hogy egyedül elmenjen, de tudtam, ha valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz. Kár lenne ezen összeveszni. Zoé nem lakik messze, addig semmi baja nem lesz. Legalábbis így próbáltam magam nyugtatni. Aggasztott a rosszulléte, és jobban megnyugodtam volna, ha inkább orvoshoz megy, mint a barátnőjéhez. Tíz perc alatt összeszedte magát és egy ’mentem, szia’ kiáltás után már csak a becsapódó ajtó hangját hallottam.

Csináltam egy kávét, majd miután elkészültem elindultam Orsihoz. Megbeszélésre kellett mennünk a lemezzel kapcsolatban, ami már héten belül a boltokba kerül. Egész úton Nikire gondoltam, alig tudtam a forgalomra koncentrálni, így nem egy autós dudált rám. Akkor egy kicsit észhez tértem, de perceken belül megint körülötte forogtak a gondolataim.

- Helló Kölyök! – köszönt Orsi mosolyogva, mikor kiszálltam a kocsiból.

- Szia! – viszonoztam a köszöntést egykedvűen.

- Csak nincs valami baj?

- Niki reggel rosszul volt és aggódom érte – vallottam be.

- Biztos nem lesz semmi baj! – próbált megnyugtatni. – Figyelj oda, ez egy elég fontos megbeszélés lesz, te is tudod!

- Jól van! – ígértem, de természetesen nem így lett. Pár perc sem telt el, már üres tekintettel bámultam valahová, Orsi nem győzött oldalba lökni. Zavart, hogy nem tudtam, mi van vele és egyre csak az jutott eszembe, hogy valami baja van. Rosszul lett útközben és épp fekszik egy elhagyatott területen, ahol senki sem talál rá. Vagy rengeteg ember elhalad mellette, de azt hiszik részeg, így nem segítenek neki. Egyre rosszabb és rosszabb dolgok jutottak eszembe, így nem bírtam tovább, és felálltam. – Elnézést, valamit el kell intéznem. – mondtam és kimentem az irodából. Nikit tárcsáztam, de egy ismeretlen hang szólt a telefonba.

- Helló, itt Zoé!

- Szia, én Krisztián vagyok, Niki barátja. Tudnád adni egy percre? – kérdeztem.

- Sajnos nem, épp… elment zuhanyozni, mert vásárolni indultunk! – magyarázta.

- Ja, értem. De ugye jól van?

- Persze! Mesélte, hogy reggel rosszul volt, de már teljesen jól van! Most le kell raknom, de örülök, hogy beszéltünk! Szia! – hadarta, és lecsapta a telefont. Nyugodtabb lettem volna, ha Nikivel tudok beszélni, de miután visszamentem már tudtam arra figyelni, amire kell. Hamar vége lett már a megbeszélésnek, gyorsan hazavittem Orsit, majd a lakásunk felé vettem az irányt. Niki még nem volt otthon, így a fürdő felé vettem az irányt, hogy lezuhanyozzak. Sokáig folyattam magamra a jó meleg vizet, nagyon jól esett, igazi felüdülés volt. Épp mikor végeztem, akkor hallottam, hogy nyílt a bejárati ajtó. Mosolyogva léptem ki a fürdőből, de mikor megláttam Niki könnyes, holtra vált arcát, elsápadtam.

- Mi a baj? Mi történt? – kérdeztem rögtön, mire ő még jobban sírni kezdett, és a szobája felé indult. Az ágy szélére ült, én mellé, és magamhoz húztam. Egy darabig csendben ült és szipogott, majd megszólalt.

- Krisztián… nem jött meg! – A legtöbb férfi ilyenkor megkérdezi, hogy „kicsoda?”, de én pontosan tudtam, hogy mire gondol.

- Mi? De hát… az hogy lehet? – kérdeztem zavarodottan.

- Nem tudom. Reggel rosszul lettem, nem jött meg… azt hiszem terhes vagyok.