20. fejezet - Nem hagyom, hogy bárki is elvegyen tőlem

Jóval dél után keltünk fel mindketten. Mikor én felébredtem, Krisztián még aludt, így gyorsan elugrottam vásárolni. Visszafelé bementem a McDonald's-ba és vettem mindkettőnknek kaját. Mire hazaértem Mire hazaértem már a szobájában ült és a videót vágta.

- Hoztam neked két Big Mac-et kéred? – kérdeztem, ő pedig mosolyogva felém fordult.

- Hogyne kérném! – mondta csillogó szemekkel és megcsókolt. Már nem volt annyira nyúzott az arca, mint tegnap este, de a szemei még mindig fáradtságot tükröztek.

- Sok dolgod van ma? – érdeklődtem és leültem mellé egy székre, majd nekiálltam enni.

- Hát egy kicsit dolgozok még a klipen, vágok, meg fényelek, aztán megyek Orsihoz és kitűzzük a premier időpontját. Estefelé viszont már szabad leszek. Elmegyünk valahová?

- Persze! Hová menjünk? – kérdeztem izgatottan.

- Azt majd meglátjuk! – mosolygott és nagyot sóhajtva visszafordult a monitor felé. Kicsit még néztem, ahogy dolgozott, aztán felálltam, hogy kimenjek, de ő megfogta a derekamat, magához húzott, majd az ölébe ültetett és hátulról átkarolt. Nem tudtam kiszabadulni.

- Nem mehetsz sehova! – suttogta a fülembe én pedig elnevettem magam. Még úgy fél órát dolgozott, aztán szépen lassan bezárt minden programot és kikapcsolta a gépet. Felé fordultam, ő adott egy puszit a számra, majd így szólt:

- Akkor elmegyek Orsihoz. Elkísérsz?

- Áh… nem akarok zavarni! – legyintettem.

- Ne viccelj! Nem fogsz zavarni! Naa kérlek, gyere el velem! – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Jól van, elkísérlek! Viszont meg kell várnod, hogy rendbe szedjem magam! – mondtam és kiszabadultam az öléből.

- Mit akarsz rendbe szedni? Gyönyörű vagy! – nézett végig rajtam.

- Köszönöm, de azért bezárkózom egy kicsit a fürdőbe – kacsintottam. Tíz perc alatt végeztem is, nem vittem túlzásba semmit. Felvettem egy másik felsőt, meg egy kis sminket tettem fel, aztán már indultunk is. Hamar odaértünk, nem lakik messze tőlünk. Krisz megnyomta a kapucsengőt és már nyílt is ki nekünk az ajtó.

- Szia… sztok! – köszönt mosolyogva Orsi és adott mindkettőnknek két puszit. Csak ezután vette észre az összekulcsolt kezünket. Tágra nyílt szemekkel nézett hol Krisztiánra, hol rám. – Ti összejöttetek?

- Aha! – vágta rá könnyedén Krisztián, én meg csak mosolyogtam.

- Az tök jó! Gyertek be! – invitált be minket és egy kis dolgozószobába mentünk. A fal mentén könyvespolcok és szekrények álltak, az ajtóval szemben volt egy íróasztal, rajta számítógéppel, és lapokkal. A helyiség közepén pedig egy kanapé, két fotel és egy dohányzóasztal. Krisszel a kanapéra ültünk, míg Orsi velünk szembe az egyik fotelba.

- Tehát… ki kellene tűzni az időpontot. – kezdte Orsi és Krisztiánnal elkezdtek beszélni. Nem akartam beleszólni, mert nekem ehhez semmi közöm sincsen, úgyhogy inkább a szobában néztem körül. A polcokon mindenféle könyv sorakozott. Volt olyan, amit szerintem a munkájához használt, de megláttam egy Harry Potter könyvet is. Az íróasztalon a lapok, mappák és könyvek össze-vissza voltak, így gondolom mielőtt megérkeztünk éppen dolgozott. Annyira belemerültem a nézegelődésbe, hogy csak akkor tűnt fel, hogy hozzám beszélnek, mikor Krisz megsimogatta a vállamat.

- Oh… bocsi! Kicsit elbambultam. Miről van szó? – kérdeztem elpirulva.

- Orsi szeretné, ha te is figyelnél! – mosolygott Krisztián. Orsira néztem és figyelmesen vártam, hogy miről szeretne beszélni.

- Szóval akkor beszéljünk rólatok. Mivel Krisztián nem egy hétköznapi srác, el kellene gondolkodni azon, hogy felvállaljátok a kapcsolatotokat a média előtt, vagy titokban tartjátok? – szegezte hozzánk a kérdést. Erre még nem gondoltam, és Krisz arcát látva ő sem nagyon. Pár percig csendben ültünk egymás mellett, aztán végül Krisztián megszólalt.

- Hát erről még nem beszéltünk…

- Pedig el kellene döntenetek! – mondta teljesen más hangnemben, mint ahogy Krisztiánnal beszélt. Egy pillanat alatt szimpatikusból inkább ellenségessé vált a szememben.

- Egy pár napot hadd kérjünk, míg ezt megbeszéljük… - kértem.

- Rendben! Akkor egy pár nap múlva gyertek át megint a válasszal. És akkor november 17-én premier! – mondta, mi pedig felálltunk és elmentünk. Beültünk a kocsiba, de Krisztián nem hazafelé indult, hanem a külváros felé. Egy nyugodt utcában félreállt és kiszálltunk. Már sötétedett, nem értettem, mit akar itt.

- Miért jöttünk ide?

- Sétálni akarok veled! Ez a hely olyan nyugodt, szeretek idejönni! – mondta és megfogta a kezem, majd elindultunk. Egy park felé mentünk, ami kerítéssel volt közbe kerítve, de nyitva volt a kapuja. Fák, bokrok és padok voltak bent, valamint egy kis játszótér.

- Szerinted mit csináljunk? – kérdezte. Nem mondta, hogy mire gondol, de így is rájöttem, hogy arra, amit Orsi mondott.

- Nem tudom. Ez így olyan rossz… - mondtam.

- Mármint?

- Ha nem állunk ki a média elé titkolózni kell és ez tönkreteheti a kapcsolatunkat. Ha kiállunk a média elé, akkor meg az teheti tönkre a kapcsolatunkat. – mondtam sóhajtva. Maga elé meredve bámult, majd ő is sóhajtott.

- Igen, az így elég nehéz. Szerintem térjünk rá vissza holnap, jó? – mondta és megcsókolt. Rossz volt, hogy eddig erre nem gondoltam. Nagyon féltem, hogy mi lesz a továbbiakban. – Mi a baj? – kérdezte Krisz, mikor nem csókoltam vissza.

- Menjünk haza, jó? – kérdeztem és könnyek gyűltek a szemembe.

- Jól van, de először áruld el, hogy mi a baj! – kérte és az arcomat simogatta.

- Én… nagyon félek, hogy elveszítelek! – vallottam be és legördültek az első könnycseppek az arcomon. Krisztián átölelt és a fülembe súgott:

- Nem hagyom, hogy bárki is elvegyen tőlem! Ígérem! – felálltunk és még egyszer megcsókolt. Átöleltem, de még mindig nem tudtam teljesen megnyugodni.