31. fejezet – Telefon

- Hogy érted azt, hogy nincs meg a telefonod? – sápadt el Krisztián.

- Hogy lehet érteni? Nincs meg, nem találom, eltűnt, felszívódott… - soroltam idegesen.

- Jó, de hogyan?

- Hát azt én is szeretném tudni… nem emlékszem sok mindenre – fogtam a fejem és leültem az ágyra. Úgy terveztem, hogy ha hazajön kérdőre vonom a tegnap este miatt, de a telefonom most jobban érdekelt. Rengeteg dolgot tároltam rajta, nagyon sok telefonszám, jegyzet, és fontos SMS volt benne. – Mikor megjelent Márk és Eszti, akkor még meg volt, az biztos. Utána nem tudom, hová tettem, csak később hirtelen felpattantam és eljöttem. Lehet, hogy ott hagytam a pulton, és valaki szórakozott vele.

- Ez a Márk meg Eszti nem az ivós cimboráid voltak?

- De, velük jártam régen bulizni – mondtam, bár nem értettem, miért olyan lényeges.

- Szerintem ők voltak.

- A barátaimat gyanúsítod? – kérdeztem idegesen. – Nem gondolod, hogy ez bunkóság? Rengetegen ott voltak, lehetett bárki, és te rögtön rájuk kened! – kiabáltam.

- Hát én kinézem belőlük. Csak rájuk kell nézni… - mondta teljesen természetesen.

- És mi van Orsival? Miért tűntetek el úgy este, hogy még elköszönni sem voltál képes? – Nem akartam felhozni a témát, de nagyon felhúzott. Kicsit gondolkozott, hogy mint mondjon, aztán megszólalt:

- Fontos volt, hidd el! Nem mondhatom el egyenlőre, de tényleg nagyon fontos volt! – esküdözött, és úgy tűnt tényleg igaza volt, de Márkék bogarat ültettek a fülembe és nem hagyott nyugodni a dolog. Nem szóltam semmit, csak kimentem a szobából és a konyhaasztalhoz ültem. Krisztián utánam jött, átölelt és a fülembe suttogott. – Semmi rosszat nem csináltam, tényleg. Nyugodj meg, elmegyünk a klubba és megkérdezzük, lehet, hogy ott a telefonod, jó? – bólintottam, mire ő megcsókolt. Eltoltam magamtól, tudtam, hogy meg kell kérdeznem, mert ez így nem jó. Kérdőn, már szinte félve nézett rám, én pedig lesütöttem a szemem.

- Krisz… tegnap a buliban, miután elmentél, beszélgettem Esztiékkel. Végig azt mondták, hogy az ilyenekben, mint te nem lehet bízni, hogy biztos nem is szeretsz és meg… csalsz – mondtam remegő hangon, ő pedig fájdalmas tekintettel nézett rám.

- Komolyan elhiszed rólam ezt? Azt hittem, bízol bennem! – mondta csalódottan és kiment a konyhából.

- Ne, várj! Csak annyit szeretnék hallani, hogy nem, hogy tényleg szeretsz!

- Hányszor mondtam már? Nem csalnálak meg soha, senkivel, mert szeretlek! Mondtam már ezerszer, és próbálom éreztetni is, de ezek szerint, az nem megy – kiabálta és becsapta a szobaajtót.

- Krisztián, ne haragudj, kérlek! – kopogtattam, a könnyeim pedig már folytak. Mostanában rengeteget sírtam. Kinyílt az ajtó, és abban a pillanatban Krisz a nyakamba borult.

- Kérlek, ne sírj! Nem szeretlek sírni látni! – kérlelt és könyörgő szemekkel nézett rám. Átöleltem és kisírtam magam a vállán, aztán mikor lenyugodtam mosolyogva néztem rá. Már tudtam, hogy tényleg nem lenne képes megcsalni. Kora este elmentünk a klubba, szerencsére a bárpultos időben észrevette a gazdátlan telefont, így nem lopták el, hanem visszakaptam. Nem tűnt el semmi belőle, viszont az elküldött üzenetekben tényleg megtaláltuk a Krisztiánnak elküldött üzeneteket. A hóesésben sétáltunk, közben azon gondolkoztam, vajon hogy fogjuk tölteni az ünnepet, ugyanis erről még nem beszéltünk. Én már megvettem neki az ajándékot, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e neki. Ő is elgondolkozva sétált, nem akartam megzavarni.

- Te hogy tervezed a karácsonyt, Kicsim? – kérdezte hirtelen, mire elnevettem magam.

- Ha hiszed, ha nem, pont ezen gondolkoztam. Egyik nap mindenképp lemegyek a szüleimhez vidékre, a többit még nem tudom.

- Van egy ötletem. Mi lenne, ha Szent este együtt lennénk itthon, kettesben, aztán egyik nap elmennénk a te szüleidhez, másik nap az enyémekhez? – kérdezte lelkesen.

- Ez nagyon jó ötlet! Szerintem így jó lesz! – mondtam és közelebb bújtam hozzá. – Ez lesz az eddigi legjobb karácsonyom! – mondtam fellelkesülve és kedvem támadt tapsolva ugrálni. Tökéletes lesz. Az ajtó előtt megint rajongók álltak, ők kivételesen nem tudtak bejutni a lépcsőházba, így már valószínűleg régóta ott fagyoskodtak. Arcuk kipirult a hidegtől, egy pillanatra talán meg is sajnáltam őket. Mivel Krisz nem akart csalódást okozni, kiosztotta az autogramokat, majd megkérte a lányokat, hogy ne adják ki a címünket, és hogy inkább koncerteken álljanak sorba aláírásért.

- Mit szeretnél csinálni? – kérdezte Krisztián, mikor egymás mellett feküdtünk az ágyban.

- Te mit szeretnél csinálni? – kérdeztem vissza, és a szemébe néztem. Krisztián kajánul elvigyorodott, majd heves csókcsatába kezdtünk. A ruhákat szó szerint tépkedtük egymásról, majd egy kis idő múlva elégedetten és fáradtan pihegtünk. Néhány perc elteltével mindketten álomba zuhantunk.