33. fejezet – Ajánlat

Krisztiánnal sokáig búcsúzkodtunk, nem vagyunk hozzászokva, hogy hosszú ideig nem tudunk találkozni. Ő már huszonötödikén korán elindult, hogy közösen indulhassanak Debrecenbe, én pedig csak huszonhatodikán délelőttre terveztem az indulást. Délután felhívott Eszti, hogy menjek át hozzá és tartsunk egy csajos estét. Csodálkoztam, hogy meghívott, hisz annyira azért sosem voltunk jóba, de örömmel elfogadtam a meghívást. Este hatkor jó sok chips-szel, sütivel, energiaitallal felpakolva csengettem be hozzá, ő pedig széles mosollyal nyitott ajtót.

- Hellóka! – köszönt, majd adott két puszit. A nappalijába vezetett, oda telepedtünk le. Kicsit szűkös helyiség volt, egy fotellel, kanapéval és tévével. A kanapéra ültünk, Eszti pedig rögtön kérdezett. – Mi van Krisztiánnal?

- Öhm, mi lenne? Jól megvagyunk – mondtam értetlenül.

- Megbocsátottad, hogy otthagyott egyedül a buliba?

- Persze. Kiderült, hogy a karácsonyi ajándékom miatt kellett lelépnie, semmi komoly. Megbeszéltük, minden rendben – mosolyogtam. Fintorgott egyet, majd folytatta a kikérdezést.

- És az SMS-ekkel mi van?

- Honnan tudsz az SMS-ekről? – kérdeztem elképedve, mire ő elsápadt, és lesütötte a szemeit.

- Én csak…

- Te voltál? Vagyis ti voltatok Márkkal, igaz? – Nem válaszolt, csak bólintott, én pedig egyszerre voltam szomorú és ideges. Miért akarják tönkretenni a kapcsolatomat a barátaim? – Miért?

- Jól van, most már mindegy, elmondok mindent. Orsi kért meg minket. Azért hívta el akkor Krisztiánt, hogy valahogy meg tudjuk szerezni a telefonodat. Szerencsére pont a pulton volt, és mikor ittad a koktélod, Márk gyorsan zsebre rakta. Kérlek, ne haragudj ránk, de Orsit nem tudtuk máshogy lekoptatni magunkról. Meg amúgy is teljesen elszakított tőlünk Krisztián… – mondta és lehetett látni, hogy tényleg szégyelli magát a történtek miatt. 

- Orsi? Honnan ismeritek Orsit?

- Régen Márkkal összejártak. Valahonnan megtudta, hogy ismerünk téged, és teljesen ránk szállt. Baromi idegesítő volt… - Nem akartam elhinni, amit hallottam, nem feltételeztem volna róluk. És igaza volt Krisztiánnak, én pedig emiatt veszekedtem vele. Nagyon rosszul éreztem magam, így felkaptam a táskám, és köszönés nélkül kirohantam az ajtón. Nem érdekelt többé Eszti és Márk, nem érdekelt, hogy Orsi szinte kényszerítette őket, akkor is megtették. Nagy szükségem lett volna most Krisztiánra és nagyon rossz volt, hogy üres lakásba mentem haza, nem tudtam átölelni. Próbáltam hívni, de a telefont sem vette fel. Otthon egyből az ágyamba feküdtem, de nem aludtam el, csak bámultam, hol a plafonra, hol ki az ablakon. Már épp majdnem elaludtam, amikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem, Krisztián az így csalódott voltam, mikor Marcell hangját hallottam meg.

- Úristen Niki, van egy csodás hírem! Ki fogsz ugrani a bőrödből, ha meghallod! – kiabált a telefonba köszönés nélkül.

- Az jó, szükségem van egy kis boldogságra.

- Szóval. Szereztem neked munkát. Egy teljes évre. Állandó fizuval, csak néhány divatbemutatón és fotózáson kell részt venned, a többi nyaralás lesz. Mindent áll az ügynökség. Irány Tokió, kislány! – Az utolsó mondatnál ledermedtem.

- Tokió? Micsoda?

- Így igaz! Csaknem 10.000 km-rel arrébb is hallottak rólad. Ötven lány közül választottak ki téged, és már a jövő héten várnak! 30-án indul a géped! – kiabálta a telefonba, nekem meg kattogott az agyam.

- Sajnálom Marcell, de ez nem fog menni! Nem várhatod el, hogy egy évig 10.000 km távolságra legyek, a családomtól, a barátaimtól és a szerelmemtől. Nagyon csábító az ajánlat, de nekem itt az életem, nem hagyhatok itt mindenkit.

- Hm… azért szerintem gondold át! A hangodból ítélve nem vagy jó passzban, talán meggondolod magad. Mindenesetre péntek délutánig döntsd el, hogy biztosan maradni akarsz-e. – mondta, már cseppet sem lelkesen, inkább csalódott hangon.

- Rendben! Szia! – köszöntem el, és leraktam. Nem sokkal később elaludtam és repülőgépekkel, ismeretlen házakkal, emberekkel álmodtam.