30. fejezet – A buli

A buli nagyon jól kezdődött, táncoltunk, iszogattunk, jól éreztük magunkat. Zoét úgy gondolom, mindenki megkedvelte és ő is jól szórakozott. Én is sok új arcot megismertem Krisztián barátai közül, de sok ismerőssel is találkoztam. Úgy éjfélig nagyon jól szórakoztunk, Krisszel épp koktéloztunk, mikor megjelent Orsi. Krisz említette, hogy a menedzsere nem egy bulizós típus, inkább mindig otthon ül, így ő is meglepődött, mikor belépett a VIP szektorba.

- Egy kicsit elrabolom Krisztiánt, ha nem baj! – mondta és a kezénél fogva az egyik sarokba vezette a meglepődött Krisztiánt. Én ittam tovább a koktélomat, de végig őket néztem. Valami fontos dologról lehetett szó, ha már nem várhatott holnapig. Orsi vette át a szót, már elég régóta beszélt, közben Krisztián többször elsápadt. Egy darabig még beszélgettek, aztán se szó se beszéd kimentek az ajtón. Elképedve bámultam utánuk, nem tudtam felfogni, hogy tényleg szó nélkül leléptek. Nagyon felhúzott, ezért kértem egy vodka narancsot, aztán még néhány pohár Malibut is megittam.

- Hé, Csajszi, csak nem visszatérsz közénk? – szólalt meg egy ismerős hang mögöttem.

- Márk! – ugrottam a nyakába, aztán Esztit is jól megölelgettem.

- Ahogy látom, te már jól érzed magad – nézett rajtam végig Eszti. Olyan volt, mint régen, mikor szinte minden este kint buliztunk. Ennek a korszaknak is Krisztián vetett véget. – Na mi van a sztárocskáddal?

- Fszom tudja. Az előbb még itt volt, aztán fogta magát és elment a menedzserével. Nem tudom, milyen halaszthatatlan dolguk akadt hajnali egykor – fakadtam ki.

- Az ilyenekben nem lehet bízni, mi már Esztivel ezt megbeszéltük, hogy nem fog sokáig tartani. Szinte biztos vagyok benne, hogy eddig sem volt hű hozzád. Ne legyél ennyire naiv, Niki! – vette át a szót Márk. Minden egyes szónál egyre jobban fáj a szívem. Vajon igaza lehet? Tényleg megcsalt Krisztián? Tényleg csak kihasznált, és a hátam mögött mással volt?

- Nem tudom elképzelni, hogy képes lenne rá – mondtam halkan, és lehúztam a felest, amire Márk hívott meg.

- Biztos, hogy így volt! Ki tudja, mit csinált, mikor azt mondta, hogy koncertre, vagy próbára megy – értett egyet Márkkal Eszti. A szemeim megteltek könnyel, és nem tudtam mit csináljak. Felálltam a székről, de forgott velem a világ, így csak Márknak köszönhettem, hogy nem estem el. Körbenéztem, láttam, hogy Zoé Tomikáékkal táncol, és nagyon jól szórakozik mindenki, nem akartam megzavarni őket. Nekem már folytak a könnyeim, nem akartam maradni, így sebes léptekkel elindultam hazafelé. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak minél hamarabb otthon akartam lenni.

***

Erős fejfájással és hányingerrel ébredtem, így rögtön a gyógyszeres szekrény felé mentem, hogy bevegyek egy fájdalomcsillapítót. Ekkor lépett be Krisztián elgyötört tekintettel, fáradt szemekkel.

- Niki, mégis mi történt az este?

- Hát azt nem tudom – mondtam, ugyanis nem emlékeztem sok mindenre a tegnapból.

- De mégis mik ezek az SMS-ek? – kérdezte szomorúan.

- Milyen SMS-ek? – kérdeztem vissza.

- Hát amiket kettő és három óra között küldözgettél. – magyarázta, és látva az értetlen tekintetemet elővette a telefonját és felolvasta őket. – „Jobb lesz nekünk külön, elegem van belőled!” „Azt hitted, hogy megbocsátok, miután így itt hagytál?” „Nem akarlak többé látni, ne keress többé.”

- De… - kezdtem, és akkor eszembe jutottak a történtek. Orsi megjelenése, aztán eltűntek Krisztiánnal, majd megjelentek a régi haverjaim, akik azt állították, hogy Krisz megcsal, és elég sokat ittam. – Ezeket biztos, hogy nem én küldtem. Tényleg kiakadtam, hogy szó nélkül leléptél, de nem küldtem SMS-eket, ebben biztos vagyok! – mondtam határozottan és a telefonomat kerestem a táskámban, ám sehol nem találtam. – Mit is mondtál, mikor kaptad az üzeneteket?

- Kettő és három óra között. Miért?

- Mert én akkor már itthon voltam, és az iPhone-om nincs sehol…