27. fejezet – Fotózás

Épp reggelit készítettem a konyhában, mikor Krisztián belépett. Arca nyúzott, borostás volt, látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Azt utóbbi pár hónapban minden idejét az új lemezének elkészítésére szentelte. Jövő héten fog megjelenni, így már csak az utolsó munkálatokat végzik rajta. Tudtam, hogy Krisztiánnak ez nagyon fontos, és hogy már nagyon várja a megjelenést. A stúdiómunka, a felvételek viszont nagyon kifárasztották, részben ezért is volt ennyire fáradt. Szólásra nyitotta a száját, de megráztam a fejem, jelezve, hogy nem vagyok kíváncsi a mondanivalójára. Nem volt kedvem a bocsánatkérését hallgatni. Lehajtotta a fejét és egy bögre tejeskávéval leült az asztalhoz. Felkaptam a forró gofrikat, és inkább a szobámban ettem meg őket. Már teljesen kész voltam, direkt korán keltem reggel, hogy legyen időm rendesen összeszedni magamat.

- Hová mész? – kérdezte halkan Krisztián, mikor kinyitottam az ajtón.

- Portfoliófotózásom lesz! – mondtam, de nem néztem a szemébe.

- Portfolió? De hát… - kezdte, de nem hallottam már a végét, mert kiléptem az ajtón. Otthagytam.

Egyenlőre még nem tudtam, mit tegyek. Rosszul esett, mikor ahelyett, hogy elmondta volna a problémáit, inkább egy volt barátnővel vigasztalódott. Fájt, mikor leitta magát, és hülyeségeket vágott a fejemhez. Ennek ellenére szeretem. Vele akarok lenni, de most szükségem van egy kis időre. Reméltem, hogy Krisztián ezt meg tudja érteni, bár nem voltam biztos benne.

Gondolataimba mélyedve lépkedtem Budapest utcáin, egészen egy kereszteződésig, ahol valaki nagy erővel nekem jött.

- Áá, mi ez? – néztem a kezemre, amin valami forró rózsaszín trutyi folyt. Nem csak a kezemet, hanem a kabátom elejét is eláztatta.

- Eperturmix. Ne haragudj! – kért bocsánatot egy 16 év körüli lány. Vastag csuklyás pulcsi volt rajta, jó pár számmal nagyobb, mint ami a mérete. Szaggatott farmerével és deszkás cipőjével messziről inkább fiúnak nézhető, mint lánynak. Haja vállig ért, és egy fekete keretes divatszemüveget viselt. Éppen az elgurult gördeszkáját vette fel a földről.

- Semmi baj! Az én hibám is! – mondtam, és a zsebembe nyúltam, ahol mindig volt némi aprópénz. – Tessék, vegyél magadnak egy másik turmixot!

- Áh… nem. Ezt nem fogadhatom el! De azért köszönöm és tényleg sajnálom! – mondta, felpattant a gördeszkájára és tovább gurult. Visszatettem a pénzt a zsebembe és a stúdiót kerestem.

- Áá Niki! Csodásan nézel ki ma is! De mi az a kabátodon? – nyomott két puszit az arcomra az épület előtt Marcell.

- Nekem jöttek eperturmixszal.

- Oh, mindegy. Erre a ruhára most úgy sem lesz szükség. Tedd csak ide! – mutatott az előtérben lévő fogasra. A szembe lévő ajtóhoz léptünk, és egy nagy fehérterembe értünk. Szinte teljesen ugyanúgy nézett ki, mint az a stúdió, ahol a casting volt. – Ő itt Mészáros Tamás, a fotós – mutatott egy magas barna hajú szemüveges srácra. – Ő Pásztor Andrea, a stylist – egy alacsony, teltkarcsú, kedves arcú nő volt. – Ő pedig Kákai Zita, fodrász és sminkes – mosolygott rám a magas, szőke korombeli lány. Kezet fogtam mindenkivel, és már mentem is ruhát választani. Egy fekete, csipkés aljú cicanadrágot kaptam, hozzá egy lila tunikát és egy fekete topánkát. A hajamat begöndörítették és mást nem is csináltak vele. Sminket sem használtak sokat, csak alapozót, púdert és egy kis szemhéjfestéket. Sokféle képet csináltunk, ülve, állva, fekve, aztán ismét a ruhák között álltam, várva, a következő szettre. Egy színes, virágmintás nyári ruha volt, ez nagyon tetszett, hozzá egy szintén virágmintás vietnami papucsot kaptam. A hajamat szoros lófarokba kötötték a fejem tetejére. Néhány kattintás után megint új ruhát kaptam, egy fekete szatén csőgatyát, fekete fűzős topot, valamint egy fekete-vörös magas sarkút. Hajamat leengedték, kivasalták, majd feltupírozták, és egy erőteljesebb sminket festettek. Az utolsók a bikinis képek voltak. Egy világoskék pántnélküli felsőt és egy hagyományos bikini alsót vettem fel, mezítláb voltam és az alapozón kívül minden sminket lemostak rólam. A hajamat gyorsan laza kontyba fogták és már széles mosollyal pózoltam is a fényképezőgép előtt. Nagyon élveztem az egészet. Még egy utolsót kattintott, majd mosolyogva bólintott, jelezve, hogy végeztünk. Tapsolt egyet és odament a számítógéphez, amihez csatlakoztatta a fényképezőt.

- Mint egy igazi profi, hihetetlenül jó voltál! – dicsért meg Tamás, közben Marcell is bőszen bólogatott.

- Köszönöm! – mosolyogtam és indultam átöltözni.

- Ó ez remek lett! – mutatott a monitorra Marcell, amire már fel is lettek töltve a képek. – Legkésőbb hétfőn elküldöm a kész képeket e-mail-ben! Ha munkaajánlatot kapsz, akkor pedig telefonon foglak értesíteni! Beindul a karriered, baby! – csapott a fenekemre és bevonult az irodájába. Miután teljesen elkészültem, fogtam a kabátom és mosollyal az arcomon indultam a tisztító felé. Igen… beindul a karrierem.