2012. március 22., csütörtök

11. fejezet – Ugye nem lesz baj?


Bementem a szobámba és rögtön felhívtam Zoét, hogy elújságoljam neki, ami történt.  Elmeséltem mindent az elejétől a végéig, majd vártam a reakcióját, de helyette csak hümmögött.
- Hozzászólás? – kérdeztem nevetve, kíváncsi voltam rá, hogy mit gondol.
- Hát a beszélgetésünk alapján én arra számítottam, hogy igent mondasz neki, de megértem a döntésedet. Főleg, hogy ő is várni akar még. De jól érzem azt, hogy itt lesz még több is?
- Hááát… - mondtam mosolyogva. – úgy beszéltük meg, hogy ha esetleg úgy alakulna, akkor egyikünknek sem lenne ellenére a dolog – magyaráztam fülig érő szájjal. Hihetetlen, hogy Krisztián mennyire megváltoztatott. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis dolog ennyire fel tud dobni. Épp Zoé válaszát vártam, mikor váratlanul belépett a szobámba Krisztián. Kérdőn néztem rá, ő pedig úgy láttam, kicsit zavarban volt.
- Nem megyünk el sétálni? – kérdezte halkan.
- Ilyenkor? Lassan 11 óra lesz, Krisztián! – mosolyogtam rá. Ő pedig, mint aki most ébredt fel az álmából, úgy válaszolt.
- Ja… akkor holnap sétáljunk! – mosolygott ő is.
- Rendben, holnap elmehetünk sétálni! – Vágott egy fura arckifejezést és kiment a szobából. Olyan volt, mint aki alva jár. Üveges tekintettel bámult maga elé és úgy mozgott, mint akit valami láthatatlan erő hátráltat.
- Niki? Itt vagy? – hallottam a telefonból szűrődő hangot. El is felejtettem, hogy telefonáltam, az iPhone-om már az ágyon hevert. Gyors felkaptam és beleszóltam.
- Ja, bocsi. Krisz megzavart.
- Kíváncsi vagyok én erre a Krisztiánra. Hallom a hangodon, hogy mennyire odavagy érte. Hiába tagadod. Jaj, már ennyi az idő? Mennem kell, szia! – köszönt el és meg sem várta a reakciómat, lerakta. Fáradtan dőltem végig az ágyon és szinte rögtön elaludtam.

*** Krisztián szemszöge ***

Te vagy aki… - írtam le a következő sortöredéket a lapomra. Pár másodpercig csak meredtem magam elé, nem tudtam, hogy folytassam. Bekapcsoltam a tévét, úgy éreztem már nem fog menni az írás. Valami tini sorozat ment éppen, ahol a srác sétálni hívta a neki tetsző lányt. Ez az! Felpattantam az ágyról és gondolkodás nélkül a másik szoba felé mentem. Mikor beléptem Niki szobájába, mintha a szájpadlásomhoz ragadt volna a nyelvem, alig bírtam megszólalni. Nagy nehezen kinyögtem a mondandómat, de szörnyen kínos volt. Nem tudom mi volt velem. Belemerültem a dalok írásába és észre sem vettem, hogy mennyire eltelt az idő. Szerencsére Niki nem röhögött ki nagyon, bár elég furán nézett rám. Azt sem tudom, miért akarok annyira sétálni vele, csak jött az ötlet és úgy éreztem, meg kell tőle kérdeznem. Csináltam egy kávét, hátha attól egy kicsit felébredek. Muszáj retusálnom még egy kicsit, soha nem leszek vele kész. Bementem a szobába, és az asztal helyett az ágy felé vettem az irányt. A kávéval teli bögrét az éjjeli szekrényemre raktam, és befeküdtem az ágyba. Egy perc sem telt bele, már el is nyomott az álom.

*** Niki szemszöge ***

Nagyon szép álmom volt, nem akartam felébredni. Mikor rávettem magam, hogy felkeljek, elkezdtem Krisztiánt keresni. A konyhában és a nappaliban nem volt, ezért azt gondoltam, dolga volt és elment. A szobájába sosem szoktam benézni, de most volt egy megérzésem, hogy be kellene. Óvatosan nyitottam ki az ajtót és rögtön az ágya felé néztem, ahol elterülve feküdt, körülötte üres teli és összegyűrt papírok hevertek. Ruhában volt még, szerintem munka közben aludt el. A papírok között találtam egyet, amire nagy betűkkel ez volt írva:

HOLNAP 9.00 KLIPMEGBESZÉLÉS

Az órámra néztem, és gyorsan ébresztgetni kezdtem Krisztiánt, bár már feleslegesnek tartottam, mert 11 órakor már felesleges lenne elmennie. Hiába próbáltam felébreszteni, nem reagált semmire. Egyre erősebben, már szinte löködtem, de nem ébredt fel, kezdtem megijedni. A homlokára raktam a kezem, ami tűzforró volt. Kivettem a zsebéből az iPhone-ját, amin már 12 nem fogadott hívása volt.

6 Orsi
4 Tomika
2 Bence

Az első reakcióm az volt, hogy KI AZ AZ ORSI? Aztán rájöttem, hogy ennél sokkal fontosabb valakit riasztanom, hogy valami nincs rendben. Tomikát hívtam, őt ismerem a legjobban. Szerencsére hamar felvette és vidám hangon szólt bele a telefonba.
- Na csáá Kölyök. Mi van veled, miért nem vetted fel?
- Tomi, Niki vagyok – mondtam gyorsan, de nem tudtam folytatni.
- Niki? Valami baj van? Olyan ijedt hangod van.
- Igen. Krisztián beteg. Vagyis hiába próbálom felébreszteni, csak mocorog, nem kel fel, a homloka forró és nagyon aggódom – hadartam, közben már folytak a könnyeim. Nem tudtam, mit tegyek, azt akartam, hogy valaki legyen mellettem. Féltem. Nagyon.
- Figyelj, nem messze vagyok tőletek, sietek, addig tartsd a frontot! – mondta már ő is komoly hangon.
- Köszönöm. Szia! – raktam le a telefont és rögtön a fürdőhöz rohantam. Jéghideg vízben megáztattam egy törölközőt, Krisztián homlokára raktam és úgy vártam, hogy Tomika megérkezzen. 

5 megjegyzés:

  1. nem akarsz hosszabb részeket írni?:D olyan hamar végzek vele és még csak most lett izgi :D

    VálaszTörlés
  2. gyáááááááá:D:D:D:D:D:D
    amúgy szerintem Krisztiánnál ez a nem megyünk el sétálni természetes. XD éjjel. :D:D
    a vége oooúúú... :( Kriszike jobbuljon meg. :D:D majd Niki biztosan ápolgatja :)
    (hülye komiért előre sorry.)
    hozd hamar a következőt!:)

    VálaszTörlés
  3. Phuuu végre, már elvonási tünetem volt!! :D Naa mi történ Krisztinánnal? Remélem ennek az lesz a vége h összejönnek ;) hamarabb a kövit lécci :P puszi Dórii

    VálaszTörlés
  4. Na végre van új rész!!Nagyon jó lett, csak így tovább!!Puszi :)

    VálaszTörlés
  5. Réka te aztán nagyon értesz ahhoz, hogy a legjobb résznél hagyd abba, és húzd az agyam a következőig. :D és persze az íráshoz is nagyon értesz. ;] nagyon tetszik, így tovább. ;] ♥

    VálaszTörlés